Bike on road
2. oldal
A kocsi kijelzőiről könnyedén leolvashatjuk a pontos információt, ami újdonság, hogy a sebességmérő, és a fordulatszámmérő mellett helyet kapott az E-LOOP visszajelző is. A kocsiban mutatja, ha fékezéskor vagy a motorféket kihasználva mennyire tölt vissza az autó spórolásra.

A csomagtérhez érve, a méretes nagy csomagtérbe, elég magasra kell emelnük a tárgyakat, amit szállítani akarunk vele. A padló pedig kicsit magas de érthető valahova el kell férnie a pótkeréknek is ha olyat rendelnénk. De ha az alap 522 liter nem lenne elég, akkor két kar meghúzásával teljesen sík rakodòteret kapunk a Karakuri ülésrendszernek köszönhetően, amivel így már 1648l -es csomagtér áll rendelkezésünkre. A csomagtérben még kapunk néhány okos kis ötletes dolgot, mint az akasztók, a csomagtér jobb és bal oldalán, ahol el lehet rejteni ha nincs rá szükségünk. A kocsi kilátása nekem nagyon tetszett elöl szépen lehet látni a hosszú motorháztetőt, és a tükörből pontosan tudunk parkolni, és még a hátra való kilátás is nagyon jó volt . Aki nem bízik magában, hogy ekkora autóval könnyedén le tud parkolni, annak ajánlom a tolatókamerát, ami egy kis felár ellenében bekerülhet az alacsonyabb felszerlésű modellekbe is.
Kiemelkedő menet teljesítmények
A tesztautó a legerősebb dízelmotorral volt felszerelve és az új Skyactive technológiás automata váltóval. A dízelmotorral szerelt kombi, és a már kipróbált 2.0 benzines alap sedan verziót nagyon jó volt vezetni.

A benzines verzióban az új Skyactive kézi sebességváltót is kipróbáltam, ami még jobb lett az elődnél, de az automata váltó sem kutya, szépen vált, de ha odalépünk neki, a megfelelő fokozatba vált vissza és észvesztően megindul. Ellenben ha mi szeretnék váltani, az is lehetséges a váltókarral, vagy a kormányon találtható fülekkel. A kézi váltós nekem jobban tetszett,mivel gyorsabb a kéziváltóval szerelt Mazda 6 az automatánál, az automata verziót azoknak ajánlom, akik sokat járnak városba a kocsival, vagy az eleganciát teszik előtérbe. A motorok épp elég erősek ,már az alapmotorok is. A benzinmotoros nagyon csendes volt, csak magasabb fordulatszám tartományban jött meg a hangja. A dízel verzió viszont nagyon halkan hallatta hangját, ami szinte észrevehetetlen, és a motor rezonanciája sem érezhető az utastérben.
Következő oldalon folytatódik